Kerüld a másnaposságot! Maradj részeg! XD
Morrizás január 27.-én / Álom-bátyus [By: Zso']

Termivel és Gáborral mentem a Morri Ligetbe. Azt beszéltük meg, hogy fél 8-kor talizunk a Népligetnél. Rámtelefonált Termi, hogy a Lágymányosi-hídnál váram meg őket. Így történt. Vittem Hubit, amit út közben megiszogattunk. Csináltunk képeket. A Népligetben videóztunk is. Énekeltem. :D Majd felpakolom. ^^ Hamar bementünk a szórakozóhelyre és elkezdtük az iszogatást. ^^ Energiaitallal felöntött Bacardi-t, Sex on the Beach koktélt, végül Morri sört és Zombie koktélt együtt ittam. ^^ A nagyterem és a házibulis retro terem között mászkáltunk. Nekem az utóbbi jobban tetszik, így egy idő után leragadtam ott. Huzamos időn át önfeledten táncoltam és énekeltem. Egyedül. Ilyet sem csináltam még. ^^ 2 pasi és 1 csaj odajött ismerkedni. ^^ Később megkerestem Termit, akivel körbe-körbe mászkáltam. (Ő keresett egy csajt.) KB negyed 1-kor leléptem. Tartottam attól, hogy a 901-es és a 979-es busz csatlakozását lekésem, mert 2 perc a különbség. De szerencsém volt, mert hamar kiértem a 901-eshez, ami előbb érkezett, és ezután a Vágóhídig nem kellett megállnia. A 979-es buszon jött a fekete leves: a vezető irgalmatlanul rosszul vezetett, háromszor kis híján kiestem az ajtón. ^^ A hátam mögötti banda szidta rendesen. Ez történt. Újabb jó mulatság volt. :)

• • •
Emellé elmesélek még valamit: napok óta nem létező bátyámról álmodok. Ma hajnalon is vele álmodtam. Nem egy létező ismerős képében jelenik meg, hanem teljesen más arca van, és ez a kinézet állandó az álmokban. Már ezért is parás, de közben okos tanácsokkal lát el engem. Azt mondta, hogy ismételjem magamban a Skorpiók idei szövegét: "szeretem magamat, én vagyok a legfontosabb, most senkivel ne törődjek". Mamám és anyum elmesélte, hogy valóban lenne egy idősebb testvérem, de anyum sajnos elvetélt. A mai álomban "tudatosan" rákérdeztem a "bátyustól", hogy ő miért nincs velem. Válaszolt, ami szintén félelmetes volt. Azt mondta, hogy ha ő megszülethetett volna, akkor én nem lennék, de nekem kell a Földön kettőnk útját járni. Eddig többnyire jól haladtam, be kellett lépnem néhány ember életébe, kölcsönösen segítenünk kellett egymáson. Most van fordulópont. Ez az én évem, meg leszek ajándékozva a fentiek által, rámtalál az igaz szerelem. Közben a sors bosszút áll azokon, akik megbántottak. Konkrétan mondott személyeket és eseményeket, kicsit a jövőről is tudok, de megtiltotta, hogy erről bőven beszéljek. (Szóba került a blog is.) Említette az egyik exemet is, akivel kapcsolatban már két lány is mondta, hogy jöjjünk össze újra, ráadásul exem szeretné is. Az álom-bátyám azt mondta, hogy nem ő van mellém elrendelve. Okkal találtuk meg egymást, szintén segítenünk kellett egymásnak, de ez már a múlt, csak barátság lehet.
Lényeg, hogy teljesen be vagyok szarva, ilyet még nem éltem. Őszintén szólva hiányzik nekem, mert rohadtul valóságos. Akármennyire is hülyén hangozhat. Mindig én segítek másoknak, mindig én voltam a bátyus, nekem nincs bátyusom. :( Felkavart ez az álomsorozat, ami valószínűleg még folytatódni fog.

(#) 2012-01-28 13:45 szombat, 1 komment

Kinek hűtlen a szíve... + Egyéb

Kinek hűtlen a szíve, az önző marad,
Nem tudja, hogy kit bánt meg ez idő alatt.
A szíve gyarló és kegyetlen,
De majd a sors bosszút áll felette.

Ki hűtlen, az mindig hazudik,
Senkiben sem bízik, s a szíve haldoklik.
Ki nem becsüli meg azt, ha valaki szereti,
Az ilyen ember a boldogságát temeti.

Melletted maradtam,
Mert bíztam a szavadban.

Most már Nekem a Te szavad semmit sem ér,
Sírni fogsz Te majd utánam még.

Ha majd a könnyed az arcodat mossa,
Gondolj arra, ki a szeretetét Neked adta.
Most már tudhatod, hogy a sors miért büntet Téged,
Mert nem érdemled meg a tisztességet.

Nem nekem kell ítélkeznem feletted,
A sors majd megteszi ezt helyettem...

...A sorsot Te hívtad ki magad ellen.
• • •
http://www.youtube.com/watch?v=aqYa1i37Qv8
http://www.youtube.com/watch?v=oVWoN65ZNZ0
http://www.youtube.com/watch?v=LM76MSl8OGk
http://www.youtube.com/watch?v=NuzceouFicI
http://www.youtube.com/watch?v=qAVKFmJbx70
http://www.youtube.com/watch?v=WVVGOYP_EWM

(#) 2012-01-26 17:37 csütörtök, 0 komment

A barlang [By: Zso']

Rendhagyó módon horrorfilmről írok, ami éppen nagy benyomást tett rám.
A Filmmúzeum jóvoltából láthattuk A barlang 1-2. filmeket. Erre vadásztam már egy ideje, és most végre eljött a képernyőre! ^^

Az első film elején megismerjük a drámai előzményt és a baráti társaságot. Hat barátnő azért találkozik, hogy végre kiruccanhassanak egy kis kalandra. Feltáratlan barlangba indulnak. Minden békésen indul, de némi idő elteltével beomlik az a járat, ahonnan jöttek, és baleseteket is elszenvednek. Itt már kezd nyomasztóvá válni a film. Mintha ez még nem lenne elég baj a lányoknak, szépen lassan emberszabású ragadozó lények támadják meg őket. Természetesen azért, hogy felfalják a csajokat. ^^ Az életben maradásért folytatott küzdelemmel elindul az igazi történet, ami sajnos összecsapottá válik, és mondom a további negatívumokat is. A film fele unalmas, vontatott, a lányok fele idegesítő, és nem igazán ijedtem meg. Ettől függetlenül kedvelem, de sok dolgot máshogyan csináltam volna.
A második filmről eléggé megoszlanak a vélemények. ^^ Ezért kicsit én is tartottam tőle, de mégis bizakodtam, és szerencsére jobban tetszett az elsőhöz képest. Az előző film eseményeit követően a Sarah nevű lány kijut a felszínre, de elhagyta a kameráját, és a sokkhatástól elveszíti az emlékezetét. Egy mentőcsapat visszarángatja őt a barlangba, ahol nagyon hamar támadnak a szörnyek, és Sarah emlékezni kezd. Ez a film szinte az elejétől kezdve sokkal feszültebb, félelmetesebb, és érzelemdúsabb. A szereplők is szimpatikusabbak. Volt egy olyan jelenet, ami által rosszul lettem. KB 1-2 percre fel kellett függesztenem a nézést, ami ritkaság. Vannak következetlenségek, de szerintem KB pont így jó az egész, ahogyan van. Ezt szívesen megnézem újra az első perctől az utolsó percig.
• • • Spoiler • • •
A film végéről sokan nem értik Sarah viselkedését. ^^ A szitu hasonlít az Alien 3 szitujához. A főszereplő mindenkit elveszít maga körül. Szinte már csak a dögökre emlékszik, miközben sok ember halálát az ő nevéhez köthetik. Ha ő jutna ki, akkor újra őt gyanúsítanák. Már nem lát értelmet az életben. Adódik a lehetőség, hogy kivételesen ténylegesen megmentsen valakit, és ne kelljen tovább a saját lelki szenvedéseivel megbírkóznia. Emellett a sokkhatás is érvényben lehetett. Bevallom őszintén, hogy én elpityeregtem magamat. Számomra nagyon megindító volt. Ettől teszi jobbá az előzményhez képest.

(#) 2012-01-23 14:30 hétfő, 0 komment

Morrizás Mátéval és Judittal [By: Zso']

Már szerdán megbeszéltem Mátéval, hogy megyek vele és Judittal a Morri 2-be. Ám Termivel régebb óta tervezek egy nagy bulizást jövő hétre, ami látszólag nem jön össze, ezért tegnapi napon Termi a Morri Ligetbe hívott engem. Ez feladta a leckét. :S 17.55-kor taliztam Mátéval és Judittal a Boráros téren. Mondtam nekik, hogy Termi mindjárt felhív, beszéljenek vele. Máténak adtam a telcsit, aki viccből oltotta Termit. :D ^^ Azt beszélték meg, hogy a Mammutban talizunk. A Mammutban egyik fél sem engedett a másiknak. Én voltam nehezebb szituban, mivel valamelyik brigádot választanom kellett. Végül Mátéra szavaztam, mert velük még nem voltam Morriban. ^^ El is indultunk.
A Morriban viszonylag korán, már a piálás kezdetén hülyültem Judittal, mikor még senki más nem volt a táncparketten. Néhányan vigyorogtak rajtunk. ^^
Italfogyasztásom: Zombie, Morri sör, tequila tisztán, Sex on the Beach, Zombie, és a két koktél egybekeverve. :D Mégsem én voltam a legrosszabb állapotban. Összehaverkodtunk egy Zsani nevű lánnyal, aki 6 Zombie-tól és némi egyéb cucctól teljesen szét volt csúszva. 3-szor elvesztettük, miközben körbejártuk az egész Morrit. Amikor egyszer véletlenül megtaláltuk Zsanit, akkor a röhögéstől elesett, és az látszott rajta, mintha azt sem tudná, hogy már megint kiknek mutatkozott be, akik keresik. X"DD Nagyon jól éreztem magamat, sokat nevettem. :)
Mátéval és Judittal fél 11-kor léptem le. Mekiztünk és lassan hazament mindenki. Mátéval a Boráros téren még hülyültem. Főleg Alien volt a téma, amiből azt hoztuk ki, hogy az Alien pókok nem nagyon bántanak, csak orálisan megba**nak. X"DD Szakadtunk a röhögéstől, mindenki minket nézett. Közben néhányan kultúrálatlanul üvöltöztek, mire én megjegyeztem az alábbit: Boráros tér, kuttúra, szeretem. X"DD Fél 2-kor estem be. Anyum azért reklamált, mert nem köszöntem be hozzá, mikor már feküdt. Hát B+. Máskor meg az a baj, hogy felcseszem az álmából. :D Jó volt minden. :) ^^

(#) 2012-01-14 14:06 szombat, 0 komment

2011-es Szilveszterezés [By: Zso']

Ez a buli is ilyen felemásra sikerült. 2011. év már csak ilyen volt...
KB 14.15-kor taliztam Rióval az Örs Vezér téren. A gödöllői Hévvel elindultunk Kerepesre. Zsófi Cinkotán akart felszállni. Nem beszéltük meg, hogy melyik vagonban leszünk, és nem is láttuk felszállni Zsófit. A Hév ajtói záródtak és hirtelen tajtékozott állapotban odafutott Zsófi. Először azt hittük, hogy ő kihajolást és intést várt volna tőlünk, de később kiderült, hogy szimplán lekéste a Hévet. :D Kerepes előtt két megállóval jött kaller. Mondtuk neki, hogy hova megyünk. Először nem tudta, hogy menetjegyet kérünk vagy nincs pénzünk. :D Eléggé unottnak is tűnt szegény. ^^ Kerepesen már várt minket Keti és Merci. Nevettek Zsófin. :D Keti házánál ott volt Lilla és Anna. A házban lecuccoltunk és kicsit máris hülyültünk. Utána kimentünk Zsófiért és visszamentünk vele a házba. Visszaérkezésünkkor felvettem két hülye parókát, mire a többiek rámrakták a papírcsákókat. Úgy néztem ki, mint egy digimon. :D Csináltunk erről képet, és utána megnéztünk egy vicces meleg témájú filmet. ^^ A filmnézés közben már söröztem Lillával és Rióval. Utána táncoltunk Just Dance-re, miközben végre "nagy nehezen" megérkezett Viktor. Ám nem egyedül: Esztivel. Mindenkinek leesett az álla. Esztit régebben meghívtuk, de azt mondta, hogy nem jön, és így most váratlanul állított be. Én igazából megéreztem, hogy jön, és örültem volna, mert beszélnem kellett volna vele... Kis ideig együtt táncoltunk, de hamar leléptek Fótra, és ekkor léptek le Lilláék is. Mindenki nagyon kíváncsi lett volna Viktorra, de így nem igazán tudták megismerni. A lelépésük után kicsit síri hangulat lett, bepunnyadtunk. Abban nem vagyok biztos, hogy táncoltunk-e még. Emlékeim szerint ledöglöttünk a gép elé és kockultunk. (Néhány vidin nevetgéltünk.) Megmondom őszintén, hogy innentől kezdve már nem igazán éreztem jól magamat, de ezt senki ne vegye magára. Éjfél előtt néhány perccel kimentünk az utcára tűzijátékozni. Amikor visszamentünk, akkor ettünk és visszaültünk a gép elé. De kicsit tartalmas dolgok következtek: rémtörténeteket meséltünk egymásnak. ^^ Némelyiktől kirázott minket a hideg. ^^ Hajnali fél 3 után Anna lelépett az apjával, mi hamarosan lefeküdtünk aludni. Délelőtt fél 10 után keltünk fel. Ettünk, majd dél körül elmentünk.
Sajnos nem Unóztunk, nem Twister-eztünk, és nem igazán készültek képek. Fényképezőgépre alig gondolt valaki.
(Lillánál volt, de ő nem maradt végig, és ahhoz képest sem használtuk ki az időt.)
Most beszéltem valamiről Ketivel. Megkérdezte tőle az anyja, hogy min visítottak nagyot. Yaoi-s videón. ^^ Azért kérdezte, mert a párjának tetszett a visítozásuk. X"DD
A negatívumok ellenére örülök annak, hogy ott lehettem. Köszönöm a meghívást, jó volt bulizni és beszélgetni, máskor is mennék. :) ♥

(#) 2012-01-01 18:15 vasárnap, 0 komment

Szaros szervezgetés holnapra [By: Zso']

Várom a Szilveszterezést, de deja vu-m van azzal kapcsolatban, hogy a szervezés katasztrofális...
Én már előre lefixáltam Ketivel, hogy mikorra megyek hozzá. Idővel Mercivel is sikerült egyeztetni, velük nincs gond. Zsófiról és Lilláékról nem tudtunk. (Lilláék alatt értem Riót és Lillát. ^^) 2 napja mondta Rió, hogy ők kettesben akarnak lenni. Ezt legalább megtudtuk, illetve később más derült ki. Lilla rámförmedt azért, mert letöröltem őket az esemény adatlapjáról. Azért töröltem le őket, mivel úgy tudtam, hogy nem jönnek, és így feleslegesen jelzett volna nekik az FB. Erre közölte Lilla, hogy beugranak Ketihez, és rámbízza Riót. Jó... De ergo beszélnem kellett volna Rióval, aki nem volt fent. Közben elkértem Lillától Zsófi új telszámát, amit meg is kaptam. Zsófi is variált. Nem tudta, hogy mikor menjen. Azt mondta, hogy majd fent lesz az MSN-en. Ideges voltam, lecsesztem a mobilomat az asztalra, ami kikapcsolt. XD De ezt ekkor még észre sem vettem. Órák elteltével jöttem vissza a netre, mikor Rió idegbeteg volt az által, hogy nem ér el engem. XDD Megbeszéltük a talit, és szerencsésen sikerült egyeztetnem Zsófival is. :) Ám jött a következő csavar: Rió benyögött olyat, hogy valószínűleg velem jönnek vissza holnap estén. Holnap estén? Ott alvós buli lesz, engem nem is vár BP-n másik buli. :D Azt hittem, hogy Rió félreértette a vasárnapot, de közölte, hogy "nagy lófa**t", mert meg van beszélve Lillával, hogy édes-kettes ünneplés miatt visszajönnek BP-re. Már csak azt nem értettem, hogy Lilla honnan vehette azt, hogy én is visszajövök, de kiderült, hogy Rió értette félre Lilla SMS-ét. Kész vagyok. XDD

Boldogságban, bulizásban, és sikerekben gazdag boldog új évet kívánok! ♥

(#) 2011-12-30 23:15 péntek, 0 komment

2011-es Karácsony [By: Zso']

Idén is problémásan alakultak a dolgok... Anyum abba végre beleegyezett, hogy az asztalomon lehessen Karácsonyfa. Az asztal és a fal közötti kis-szekrényre körbedíszitésként kigondoltam égősort. Ám ami volt, az eddig az ablakban volt, ami miatt össze lett kötve a piramis égővel, és egyébként nem elég a fára is. Apum hozott a csepeli mamámtól egy égősort, de így az ablakra nem jutott. (Nem tudom, hogy régről hova lettek az égősorok.) Nem baj, feldíszitettük a kis-szekrényt és a fát. Nagyon szép lett. =^^= Anyum a főzéssel szokás szerint elcsúszott, így csak este 9 óra után ajándékoztuk meg egymást. :D Anyum kapott epres csokit, hajfestéket, elektromos légfrissítőt, és elektromos cigit. Apum mogyis csokit, fél literes barack-pálinkát, és sálat kapott. Én kaptam paplant, tusfürdőt, sampont, halálfejes pólót, és MP3 lejátszót! *-* Utóbbit sejtettem, de így is nagyon örültem neki. Ennek megvan a saját kis sztorija. A budafoki mamámnak találtunk ki MP3 lejátszót, ami megtetszett nekem és anyumnak is. Elhintettem, hogy kéne. Később kérdeztem anyumtól, hogy hol és mennyiért lehet kapni, erre azt felete, hogy ne foglalkozzak vele. :D Rögtön raktam zenéket a lejátszóra. Először animés zenékre gondoltam, de végül inkább csak főleg AFC és Lola mellett döntöttem. ^^" Eleinte sokat szarakodtam vele, mert az album-sorrendet átrakja ABC sorrendbe, de egy kis rafináltsággal kiba**tam vele... ^^ Lényeg, hogy végül nagyon jól telik a Karácsony.


Hasonlóan boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek! ♥

(#) 2011-12-25 17:16 vasárnap, 2 komment

2011-es AnimeKarácsony [By: Zso']

Tegnap reggelem elmentem az idei AnimeKarácsonyra. :) Valakivel talizni akartam a bandánkból, hogy ne egyedül tép-láboljak be, ráadásul nincs pénz a mobilomon. Kiderült, hogy Lilla és Rió is jön. Rióval beszéltem talit. 9 óra előtt taliztunk az Örsön, ahonnan bementünk vásárolni az Árkádba, majd felszálltunk az ingyenes buszjáratra. A buszon megláttuk Ketit. Ez már egy jó véletlen találkozás volt, de ezt tetézte az, hogy a buszról leszállva kiabált Merci és rohant felém. :D ^^ Megadtuk a módját a köszönésnek. :D Erre mondta Merci, hogy kimegy Lilla és Anna elé. Na, gyaltunk visszafelé, a kőbányai vasútállomáshoz, de útközben már jöttek is Lilláék. :D ^^ Lilla hátsójából egy érdekes kék lángú farok állt ki, amivel egész napon szórakoztunk. (Főleg én szórakoztam vele.) :D ^^ Ezután bementünk a Hungexpóra, ahol még várni kellett a bejutásra. Mercivel visszamentem a kijárathoz, mert várt két csávót. Az egyik Sebi Attila, akit már én is ismerek. Közben megindult a sor befelé. Én bementem megvenni az új Mondót és Chrno utolsó kötetét. *-* A többiek szétszéledtek. Visszamentem Mercihez, aki kitalálta, hogy Attila miatt sétáljunk újra a vonatállomás felé. Elvoltunk ezzel a sétálással. :D Annyit mondott Attila, hogy meglepő jelmezben lesz. Az úton szemből sétált felénk egy télapó, akiről kiderült, hogy Attila az. :D Már akkor kuncogtunk, de ez az idióta a Hungexpón elkiáltotta magát, hogy hozott egy zsáknyi szaloncukrot. (Valóban volt nála.) Kisebb tömeg csődült oda. XDD Osztogatás után mentünk befelé. Attila lemaradt. Én megláttam Ketit és Annát, aminek következtében mentem utánuk, Mercit lent hagytam. Utólag bocsi ezért. ^^" Ketiékkel szétnéztem az emeleteken, mire rábukkantunk a Nintendo Wii Just Dance-es teremre. Rajzfigurák táncolás kell utánozni. Mi először csak nézőként, a háttérből figyeltük az eseményeket, illetve táncoltunk is. :D Kicsit égtünk, de nem baj, jó volt. ^^ Miután kellőképpen kifárasztottuk magunkat, lementünk punnyadni a nagy terembe. Ide csatlakozott Merci is. Órákon át ott voltunk, megnéztük a cosplay versenyeket. A CP-zések után kimentem Ketivel levegőzni és csináltunk képeket. Aranyos és elmebeteg képek egyaránt készültek. :D ^^ Kihívtuk Lillát és Riót is fotózkodni. Ennek nem lett akkora sikere, de közben beindult egy vonatozás, amihez természetesen csatlakoztam. Bejártuk az egész terepet. :) Ennek végeztével visszamentünk a nagy terembe punnyadni. Vártuk a táncos AMV-ket. Pont a táncolás előtt annyira nem bírtunk magunkkal, hogy még egyszer felmentünk a Just Dance-hez táncolni. 18.27-kor néztem rá az órámra, aminek következtében szóltam, hogy sietni kéne. (18.30-ra van írva a táncolás.) Lilla pont táncolt a Just Dance-re, Keti várta őt. Én siettem le. A nagy teremben megláttam, hogy már megy a Caramell Dansen és Merci a színpad első sorában villogtatja magát. Ha ekkor valaki videózott, akkor rajtam röhögni lehet, ugyanis rakéta-módban rohantam fel Mercihez. :D Hamarosan megkérkezett Keti, Lilla, és Attila is. KB negyed órán át hülyültünk fent az egész tömeggel együtt. :) A táncolás közben Merci, Lilla, Rió, és Attila sajnos elbúcsúzott. :( Keti maradt velem. KB 19 órakor telcsizett Tomi, hogy hol vagyok, mert ő már a Boráros téren van. Előzőleg megbeszéltük, hogy KB 20 órakor talizunk a Blahán, mert onnan elmegyünk a Roham bárba. A táncolás miatt nem figyeltem az időt. Mondtam Tominak, hogy gyorsan összekaparom magamat és indulok, de korábban is mondtam, hogy a Mondo-busz miatt nem tudok pontosan egyeztetni, elhúzódhat a dolog. Erre lesztornózta a dolgot. Én mondtam előzőleg, hogy ez gázos, ő akarta erőltetni. Ez van, így alakult, mentem vissza táncolni Ketivel. :P Az össznépi táncolás lezárásával újra felmentünk a Just Dance-hez, de ott már csak én táncoltam. Akkor ott Jacko-tól nyomattak zenéket, tetszett. :) 3 dal után leléptünk. Busznak nyoma sem volt, így Pillangó utca útirányon át gyaltunk az Örsre. Teljesen elkísértem Ketit, pedig én a Pillangó utcánál felszállhattam volna a metróra, amiből több is elment. Hálából ezért vett nekem Mekis sültkrumplit az Árkádban. :) Elment a 20.27-kor induló gödöllői Hévvel. Én 21.06-kor értem vissza a Szent Imre térre. :)
Nagyon-nagyon jól éreztem magamat. Pont jó volt minden, erre szükségem volt. :)

(#) 2011-12-11 13:15 vasárnap, 0 komment

Személyiségi kérdőív [By: Zso']

– Horoszkópod? – Skorpió.
– Hajszíned? – Eredetileg sötétbarna, néha festett szőke.
– Hosszú vagy rövid? – Évek óta rövid.
– Zajosan vagy nyugisan? – Változó.
– Bemcsis vagy farmeres? – Lakásban bemcsi, azon kívül farmer. ^^
– Mobil vagy fényképező? – Nem értem, hogy mire vonatkozik, mert képkészítéssel kapcsolatban a mobilt nem tartom jónak, de nekem csak mobilom van.
– Egészség-mánia van? – Részben igen.
– Alkohol-ivás vagy dohányzás? – Alkoholt viszonylag rendszeresen iszok, de dohányzás szigorúan kizárva.
– Evés avagy ivás? – Mindkettő, de arra különösen figyelek, hogy viszonylag normális folyadékból legalább 2 litert megigyak naponta.
– Piercing-ek? – Nincs és nem is lesz.

Voltál valaha...
– Repülőn? – Nem és nem is szeretnék.
– Kapcsolatban? – Igen, többször is.
– Autóbalesetben? – Nem.
– Verekedésben? – Igen, többször is...

Elsők és utolsók
– Első díjad? – Az általánosi suliban lehetett valami, de én már csak a középsulis gépíró oklevelemre emlékszem. :D
– Első szerelem? – Ha komolyat nézünk, akkor tavalyi évben.
– Első nagy nyaralásod? – Gyerekkoromban szüleimmel Tasson és Kulcson, idősebbként osztálytársakkal vagy haverokkal Zánkán és Velencén. :-)
– Utolsó ember, akivel beszéltél? – Anyum.
– Utolsó ember, akivel MSN-eztél? – Dia.
– Utolsó ember, akivel filmet néztél? – Nem tudom...
– Utolsó kaja, amit ettél? – Májgombócos zöldborsóleves és pluszban egy Medve sajt. :D
– Utolsó film, amit megnéztél? – Naruto. :D
– Utolsó dal, amit hallgattál? – Az Anti Fitness Club első albumának dalait hallgatom. :D ^^
– Utolsó dolog, amit vásároltál? – AnimeKarácsony belépőjegy. :D
– Az utolsó ember, akit megöleltél? – Anyum.

Kedvencek
– Étel – Sok: rántott párizsi, sültkrumpli, krumplipüré, rizi-bizi, rakott krumpli, rakott kelkáposzta, rakott zöldbab, főzelékek, májkrémes melegszendvincs, és levesek. ^^
– Italok – Üdítők, gyümölcslevek, teák, és szeszes italokból szinte minden. ^^
– Ruházat – Kényelmes, fiús, és trendi.
– Könyvek – Mostanában csak Chrno manga, de az is véget ér.
– Zene – Rock-ot részesítek előnyben, de techno és rap kivételével szinte minden jöhet.
– Virágok – Nincs kedvenc.
– Színek – Kék, zöld, és piros.
– Filmek – Horror, fantasy, és vígjáték.
– Pózok – Csápolás! :D
– Tantárgy – Lukasóra Unózással! :D

2010-ben és 2011-ben...
[x] Csókolóztam hóesésben.
[ ] Megünnepeltem a Halloween-t.
[x] Összetört a szíved.
[x] Túltrécselted a telefonod percdíját.
[ ] "Előbújtál".
[x] Tettél olyat, amit megbántál.
[ ] Nem tartottál be egy ígéretet.
[x] Elrejtettél egy titkot.
[x] Úgy tettél, mint aki boldog.
[x] Találkoztál valakivel, aki megváltoztatta az életedet.
[ ] Tettetted, hogy beteg vagy.
[ ] Elhagytad az országot.
[x] Kipróbáltál valamit, amit normális esetben nem tettél volna meg, de tetszett.
[ ] Elutaztál a hegyekbe.
[x] Sokat szaladgáltál a parton.
[ ] Strand közelében élek/lakok.
[ ] Egy egész évben szingli voltál.

Jelenleg...
– Mit eszel? – Semmit.
– Mit iszol? – Semmit, de ásványvizet mindjárt.
– Lassan nekilátok... – Újabb zenét hallgatni. :D
– Zene, amit hallgatsz? – Most éppen semmit, de majd fogok valamit.ű
– Mai terveid? – Kockulás, TV-zés, és alvás.
– Vársz valamire? – 1.: beszélhessek valakivel.
2.: egy bizonyos lány anyja ne bántsa miattam a saját lányát és ne szóljon bele a magánéletünkbe, miközben engem nem is ismer! >.< Anyám is a topon van miatta... 3.: kicsit boldogabb életem legyen, csak kicsit...

A jövőben...
– Szeretnél gyerekeket? – Talán, de most nem érdekel a téma. Fiatal vagyok hozzá, és ne mondja nekem senki azt, hogy "másnak pedig már van"...
– Meg akarsz házasodni? – Talán...
– Karrier-tervek a fejedben? – Egyszerű munka is jó lenne...

Vagy ez, vagy az...
– Szemek vagy száj? – Mindkettőt megcsodálom. ^^
– Alacsonyabb vagy magasabb? – Lényegtelen.
– Romantikus vagy spontán? – Kis romantikával spontán. ^^
– Érzékeny vagy hangosabb? – Érzékeny.
– Kapcsolatkeresés vagy meglévő kapcsolat? – Ha van kapcsolatom, akkor kiállok mellette, de közben nem törlöm le magamat a randis oldalakról...
– Bajkeverő vagy hezitáló? – Hezitáló.

Megesett már...?
– Elvesztetted a szemüvegedet/kontaklencséidet? – Nem, de a szemüvegem sokszor leesett. :D ^^
– Szöktél már el otthonról? –Igen.
– Öltél már? – Rovarokat igen. Van olyan ember, akit tudnék, de nem teszem meg, mert a szeretteivel és magammal csesznék ki.
– Összetörted már valakinek a szívét? – Talán mondhatjuk így, de nem annyira, amennyire az enyém zsinórban többször összetört.
– Voltál már letartóztatva? – Nem.
– Sírtál, mikor meghalt valaki? – Igen.

Hiszel...?
– Magadban? – Igen.
– Csodákban? – Igen. :-)
– Szerelem első látásra? – Talán...
– A Mennyben? – Talán...
– A Mikulásban? – Nem.
– Az első randis szexben? – Szigorúan nem.
– Csók az első randin? – Október óta nem hagyom...

Válaszolj őszintén!
– Van olyan ember, akivel szeretnél együtt lenni ebben a percben? – Igen, több is. Például Lacu, Dia, István, Eszti.
– Úgy igazán elégedett vagy azzal a hellyel, ahol jelenleg tartasz az életedben? – Nem igazán.
– Hiszel Istenben? – Talán... Erre tényleg nem tudok válaszolni, nem vagyok megkeresztelve.
– Megjelölsz 20 embert ebben a kvízben? – Nem! :D

(#) 2011-12-05 17:25 hétfő, 0 komment

Nagy csapat a Morri Ligetben [By: Zso']

Este 8 óra után elmentem a Morri Ligetbe Diával, Balázs nevű pasijával, Adri nevű barátnőjével, és annak Jani nevű párjával. ^^ Még kint a Népligetben söröztünk. Fél 9 után bementünk a Morriba. Ittunk Sex koktélt. Finom volt, gyorsan lehúztam. ^^ Ekkor úgy éreztem, hogy még fér belém egy. 9 óra előtt néhány perccel siettem a pulthoz, hogy még legyen akció, de mire sorra kerültem, addigra már nem volt. -.- Csak egy koktél 600 Forintos még akkor is. Az egyik pultos lány rámbeszélte. Ez lángoló koktél volt és gyorsan szívni kellett! Durva volt. XD Pörögtem tőle rendesen. ^^ Több termet is bejártunk, mindenhol táncoltunk. Kezdett beütni a két koktél. Főleg az utóbbi, a lángoló. ^^ A csajokkal háromszor vagy négyszer elestem. Utoljára köztes teremben nagyon csúnyán, hárman. Iszkoltunk ki abból a teremből. Egy ideig még elszórakoztunk, aztán KB 22.45-kor leléptem.
Ez végre egy nagyon jó, felejthetetlen bulizás volt! Annak is örülök, hogy megismerhettem Balut. (Balázst.) Remélem, hogy lesz folytatás ezzel a csapattal. =^^=

(#) 2011-12-04 11:50 vasárnap, 0 komment

Morri Opera [By: Zso']

Alig értem vissza Csepelre, 19 óra után mentem bulizni a Morri Operába. :D ^^ Egy munkatársam hívott meg. Az Oktogonnál taliztunk két barátnőjével, és onnan már be is mentünk a Morriba. Vettünk koktélokat. Én Long Island-et kértem, amit utólag megbántam, mert nem ízlett és kicsit be is ütött. ^^ KB 21 óráig ülve piáltunk, utána mentünk táncolni. Sok jó zene volt, amik közben tomboltam és énekeltem. A pia annyira dolgozott bennem, hogy akkor is önfeledten táncoltam, mikor a többiek kicsit leléptek. Ilyet nem szoktam csinálni. ^^ 22 óra után indulni akartam volna azért, hogy elérjem az utolsó Hévet, de akkor még jobb zenéket nyomattak, így még maradtam. :D Táncolás közben az egyik lányt nevettettem a hülyeségeimmel. ^^ 23 óra után indultam. Az Andrássy úton először "sikeresen" a rossz irányba mentem. :D Visszafordultam és onnantól már minden simán zajlott. ^^ Útközben kitisztult a fejem, de a lakásban lettem rosszul. ^^ Jobbat mondok: utólag jöttem rá arra, hogy az Andrássy út másik irányában kimehettem volna a Deák térre, ahol szintén jár a 979-es busz. Tettem egy potyakört, de nem baj, mert mindenképpen az első éjjeli busszal jöttem volna. :D ^^

(#) 2011-11-27 12:30 vasárnap, 0 komment

Eszti szalagavatója és házibulija [By: Zso']

Tegnap 15 órakor kezdődött Eszti szalagavatója Vácon. Viktorral együtt meg voltam hívva. 13.11-es vonattal terveztünk menni. Miközben én már úton voltam, Viktor felhívott, hogy a munkahelye miatt késik... Elmentem egyedül Vácra. Ilyen szituban még nem voltam. Elég durván mozgott bennem az ideg. Vác-Alsóvároson egy nő rossz út felé terelt, de szerencsére észrevettem és másatól is kértem útbaigazítást. Utána már simán odataláltam KB 14.10-re. Viktor ekkor szólt, hogy lekéste az aktuális vonatot is, így nem ér be 15 óráig. Felhívtam Henit, hogy valaki jöjjön ki elém. Utca felől jött Heni, és Eszti szüleivel elmentünk vásárolni. Vásárlás után bementünk a művelődási házba, ahol már engedték be az embereket. Szerencsére jó ülőhelyeket fogtunk ki magunknak. Viktornak foglaltunk helyett. Az előadás első fél órájában megérkezett, de a szünetig még az ajtónál állt. A szünet után odahívtuk magunkhoz. Együtt vgignéztük az előadásokat, amiknek többsége nagyon jó volt. A hálatánc idején Eszti Viktort várta, de az apja ment. :D Eszti mutogatott, hogy menjen Viktor. Rábeszéltük. :D A hálatánc végével felmentem hülyülni. Csináltunk képeket és elindultunk Esztiékhez. Eszti házibulit tartott, amire szintén minket hívott meg. Útközben két busszal is kellett menni. Közben szintén bolondságokat csináltunk, és vettem egy narancsos vodkát. Esztiéknél ettünk-ittunk, vígadtunk. Eszti anyukája finom lángost csinált. *-* Csatlakozott Heni pasija, de vacsizás után ő lelépett Henivel, Viktor elugrott egy fóti ismerőséhez, Eszti elment zuhizni. Én összespanoltam Eszti bátyjával, Lackóval. Billiárdoztunk, Darts-oztunk, és piáltunk. Előkerült egy pezsi, amit kevertünk a narancsos vodkával. Durva volt. ^^ Amikor megjött Viktor, akkor Esztivel felment. Lent maradtam Lackóval, aki kitalálta, hogy menjünk el sörért. Sokat sétáltunk, de potyára, ugyanis nem volt nyitva az a bolt, ami Lackó szerint éjjel-nappali. -.- Kijózanodtunk. :D ^^ Lackó elfáradt, ezért elbúcsúztunk. Bementem Esztiékhez. Eszti még fáradtabb volt, már döglött. Nem tudtuk észhez téríteni, ezért mindhárman lefeküdtünk aludni. Bár ahhoz volt "eszünk", hogy viháncoljunk és röhögcséljünk. :D Reggeli felébredés után ugyanúgy ment a hülyülés. 1 órába telt, mire Esztit kirángattam az ágyból. Reggeliztünk és ebédeltünk egyben. Még mindig náluk vagyok, de már hamarosan indulok. Uána újabb bulizás vár rám, mert megyek a Morri Operába. :D ^^

(#) 2011-11-26 13:00 szombat, 0 komment

Megbukott bulizás mellé sikeres békülés [By: Zso']

Tegnap délután negyed 6-kor a Boráros téren taliztam egy régi baráttal, akivel nagyon viharos időszakon vagyunk túl. Jelenleg Riska álnéven fogok róla írni. (Közös megegyezés poénból.) XDD Megbeszéltük a problémáinkat. Szerintem megpróbáljuk előlről kezdeni a dolgokat. Mindkettőnket bántanak a dolgok, és hiányzunk egymásnak. Este 6 óra körül Termiékkel kellett volna taliznom, de még nem értek oda. Negyed 7-kor üzentek telcsin, hogy még vidéken vannak, fél 9-re érnek fel. o.O Átmentem Riskához piálni. Ittunk Curacao-t, Hubit, és barackos vodkalikőrt. Flash-eltünk szépen. :D 8 óra után hívtam Termiéket, hogy a Morri 2-ig eljutnának 9 óráig, de én már nem megyek. ^^ Riskánál voltam fél 11 utánig. Utána futnom kellett a villcsihez. ^^

(#) 2011-11-19 12:05 szombat, 0 komment

2011-es szülinapi bulim [By: Zso']

Tegnap éjjelen szülinapi bulit tartottam.
Tegnap délután 4 óra környékén taliztam Henivel és Lexivel a Nyugati PU-n. 5 óra előtt ide is értünk. Rögtön azon járt az eszünk, hogy "Ki nevet a végén?" játékhoz csináljunk "Részegedj okosan" kártyákat. Heni csinált kártyákat, miközben melegszendvicseket gyártottunk és ettünk. ^^ KB fél 6-kor elkezdtünk játszani, este 7 órakor már segg-részegek voltunk. XD Pont a tetőponton abbahagytuk és megérkezett Viktor. Legjobbkor. Innentől kezdve a többiek már nem is piáltak. (Viktor alapból nem is akart, mert kocsival jött, és azon kívül sem igazán szokott.) 23 óra utánig Unóztunk és Twister-eztünk. Közben nagyon sokat nevettünk mindenféle baromságon. Ezután lementünk sétálni a parkba. Gondolkodtam azon, hogy vigyek-e le piát. Indulás előtti utolsó pillanatban sugallta azt valami, hogy ne vigyek. Szerintetek mit adott Isten? Zsarukkal futottunk össze, akik igazoltattak minket. Jó, hogy nem vittem piát. ^^ Hamar feljöttünk pisilni, de utána mentünk is vissza le. Jól elhülyültünk. Lexivel hallgattam zenét a mobiljáról. A levegőzés
után Lexivel együtt újra készítettem melegszendvicseket, amiknek a fele a földön végezte egy óvatlan pillanatban. -.- Kitört a röhögés belőlem és Lexiből. Perceken át csak röhögtünk. XDDD Eközben Viktor és Heni Unóztak. Evés után beszálltam Lexivel együtt és KB negyed 3-ig nyomtuk az ipart. :D Én egészen kijózanodtam, ezért csináltam egy nagy hülyeséget: a pezsgőbe belekevertem mindent. Kiütött. KB negyed 3-kor Viktor lelépett. Utána már nem csináltunk érdemlegeset. Hamar lefeküdtünk és KB fél 4-kor elaludtam. Fél 10 felé ébredtem fel. Szinte teljesen jól éreztem magamat. Két ártatlan, apró fényképezéssel felzavartam a két lányt, akik ezáltal szintén felkeltek. :D Ettünk, miután én kockultam, ők Unóztak és TV-ztek. 11.10-es Hévvel mentek el. Rám meg várt itthon a takarítás. -.-
Köszönöm a részvétet. =^^=

(#) 2011-11-13 14:30 vasárnap, 3 komment

Soroksári minitúra [By: Zso']

13 óra után Andi megkért, hogy kísérjem el két helyre. Soroksáron kötöttünk ki, ahonnan visszafelé poénból elindultunk a Kis-Duna felé. Először nem találtunk le a partra. Erdőn és mezőn át sétáltunk. Egy bunkernál lévő kutya elkezdett felénk jönni. Gyorsan áttrappoltunk egy kis szántóföldön, ahonnan bicikliútra jutottunk ki. :D A kutya szerencsére eltűnt. Hamarosan megtaláltuk a Kis-Duna partját, ahol Andi csinált képeket, és egészen a Gubacsi-hídig gyaltunk. :D Onnan már hulla fáradtan jöttem haza. ^^

(#) 2011-11-07 18:05 hétfő, 0 komment

Linkek: Animax Műsorblog és Dinky Blog-Ólja.
2012-01-28 13:31:25
"Kösz". xP :D

2012-01-04 21:55:07
Köszi. :) ^^

2012-01-04 21:08:21
boldog blogszülinapot medika

2011-11-13 15:37:14
Ez alap de az tényleg vicces volt meg a...

2011-11-13 15:21:38
Korrigáltam és köszi. ^^

2011-11-13 15:14:28
Hallod Zsolti de azt elfelejtetted...

2011-10-21 19:10:31
Köszi báttyommmm! :) Nem baj! Kövire ha...

2011-09-24 10:59:07
Ohhohohóó :) Ismerős érzés, mikor nem...

2011-09-14 14:20:10
Én éreztem kemény 3 hónapig. Fülig...

2011-09-12 22:09:50
Nemrég éreztem ^^ Nagyon jó érzés még...

Ezen a BLOGOL.HU-nál vezetett blogon
2010-01-04 13:09:49 óta van:
197 log bejegyzés
106 komment neki
4 feltöltött kép
0 szavazás
rss: rss feed